Összetartás, szeretet
Bus sirámu rengetegben
felzokog a torz halál,
bünös arcu esti fantom
pusztulásról prédikál.
Régi nyájunk szertezüllött,
földjeinken dult rögök,
s körbe lengon, kárörvendon
kacagnak az ördögök.
Ők pusztitnak, ők csinálták,
szavuk átkot, bajt hozott,
gyülölködést, szertehuzást
s minden ember átkozott.
Árva ember lelke mélyén
pattannak a büncsirák
a jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.
Mesterük volt, szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmaguk és más baján.
Ütlegelnek, hajba kapnak,
irigységtől mind beteg.
Hahotáznak őszi szörnyek
s haldoklik a rengeteg.
Jaj ne halljam, jaj ne lássam,
hullj le, hullj le drága mély
édes álom, elfelejtő -
könyörülj meg rajtam, éj!
Hull az álom, jő az álom
elüzi a rosszakat.
Hólepte láthatáron
közeleg egy kis csapat,
tüzzel, hittel, lobogóval
olyan mint a régi nyáj.
Fejük felett angyal szárnyal
és királyuk nagy király.
Napkeletrol fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket:
"Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet?
Kéz a kézben, uj utakra
Két szemünkbe szél havas
duzzadó erőnk felujjong
s int felénk az uj tavasz."
Hull az álom, jő az álom,
elüzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.
Szent zenéjü rengetegben
elnémul a torz halál
s bünös arcu esti fantom
már hiába prédikál.
A természettől elzárva, lefüggönyözött szobákban, könyvek között nőttem fel. A természet rajongó szeretete nem magától lobbant lángra bennem,
és nem is a természet maga volt az, ami felgyújtotta. Egy vers volt. Assisi Szent Ferenc híres naphimnusza. A Cantico di Frate Sole. Tizenkét éve annak, hogy először olvastam ezt a verset, és ma megdöbbenek arra a sötét gondolatra: milyen iszonyú, milyen vigasztalan volna az életem, ha nem ismerném. Olyan vers ez, amely nélkül nem lehet élni, vagy legalábbis nem lehet boldognak lenni.
Drága Szent Ferenc! Napos, virágos olasz tájak éneklő vándora, akinek szívéből el nem fogyott az ujjongás és arcáról még az omló könnyek között sem tűnt el a mosolygás fénye. Aki számára meleg esőként hullott az isteni jóság a kegyelmek magasából, és aki olyan határtalanul szerelmes volt az emberszerető, világot becéző kedves Istenbe, hogy majd megpattant a szíve a határtalan szerelemtől.
[…] – Hogy nem zavarták, nem bántották a nehéz körülmények? Hát az igazság az, hogy nem találtunk mi ebben semmi különöset, örvendtünk, hogy végre együtt lehetünk, hogy van külön lakásunk. Sok mindenen átsegített, azt hiszem, az is, hogy sok humor és gyermekesség is volt benne. Mindig mesélt, tervezgetett. Például hogy veszünk egy szamárszekeret, abban lakunk, és beutazzuk rajta a világot. Mert nagyon szeretett volna utazni. Emlékszem, egyszer lejött valaki a Fundaţia Ragalától, hogy ki volt, arra nem emlékszem pontosan. Megbízást adott a teljes Eminescu fordítására. Mikor kettesben maradtunk, megkérdeztem tőle, hogy ha lefordítja, elmehetünk újra Debrecenbe? Nem, kacagott, elmehetünk a honoráriumból a New York-i világkiállításra is! […]
Beszélgetés Imbery Melindával, a költő özvegyével »
Az aradi Irodalmi Jelen Kiadó megjelentette Láng Gusztáv és Urbán László munkáját.
A NYME 2009 nyarán Cd-rom-on megjelentette az eddigi legteljesebb Dsida „kötetet”.
Erdélyi írók országjárása Nyugat-Magyarországon 1934-ben
(Balogh Péter írása)
Ha szeretne értesülni a honlapra felkerülő újdonságokról,
kérem, írja ide az emailcímét:
