Vasárnap

Én Istenem, ma vasárnap van!
A nagy harangok zúgnak, búgnak,
s a tavaszi ág rügybe pattan.

Még tükröző a vizes járda,
de tavaszra már jól felkészült
s csak ezt a vasárnapot várta.

Én Istenem, ma úgy sugárzik
a nap, úgy ölel, csókol
és meg sem áll a csókja százig.

Én Istenem, a szerelemnek
felpezsdülő ünnepe ez,
s az ablakok mind rám nevetnek.

Úgy szeretnék magammal vinni
valamit ebből az életből,
szomjas két szemmel mind felinni:

Legyen énekem tavasz-ének
s jaj, ne tudjam a virágokról,
a rügyekről, hogy nem enyémek!

…Valaki jön a túlsó járdán,
Csodálkozik, hogy megköszöntöm,
mert bizony-bizony nem is várt rám.

A templom előtt árva nyárfa,
s én jó pajtásként kérdem tőle,
hogy ugyan minket ki is várna?

Aztán csak megyek halk léptekkel,
mint akit nagyon elvakított
a lángzáporos tavaszreggel.

Zenél a világ ezer hangban,
a nagy harangok zúgnak, búgnak, –
hisz, Istenem – ma vasárnap van!

 

Szatmár, 1926