Hauptmann utca
Ne tessék azt hinni, hogy a világhírű Gerhart Hauptmannra utal a fenti cím. Nem őróla, hanem a pillanatnyilag még sokkal világhírűbb Hauptmannról, a Lindbergh-bébi elrablójáról van szó, aki most ad számot tetteiről a flemingtoni esküdtszék előtt. Talán az egész Egyesült Államokban nincs ma népszerűbb ember, mint ez a konok gangszter, aki még a bizonyítékok súlya alatt sem törik meg. Lindbergh ezredes, aki halált megvető bátorsággal repülte át az Óceánt s aranybetűkkel írta be nevét az emberiség fejlődésének történetébe, korántsem ilyen népszerű.
Valami új betyárromatikával állunk szemben, a tömeghisztéria bosszantó és undorító megnyilvánulásával. Valaki holtáig dolgozhat nagy jelentőségű találmányokon, lehet nagy művész, költő vagy politikus, összeírhat könyvtárra menő filozófiát, lehet zseni, az istenek szülötte, mégsem tud magának egy gyűszűnyi népszerűséget szerezni. De elég valakinek valami szenzációs gyilkosságot elkövetni, gyermeket rabolni vagy más hajmeresztő dolgot művelni, hogy a világ szájára vegye s egyszerre a közismertség és népszerűség Csimborasszójának legtetejére emelkedjék.
Amit eddig ezzel a Hauptmann-nal elkövettek, már az is kiábrándító és lehangoló volt. A köztiszteletben álló bandita képét ezer változatban közölték az amerikai lapok, a fotóriporterek egymást gázolták le, hogy lefotografálhassák elölről, hátulról. A flemingtoni tárgyalásokra ezerszámra csődültek az emberek, különvonatok és rendkívüli repülőjáratok szállították az izguló kíváncsiakat a háromezres lélekszámú kis községbe.
– Nézd, ez a Hauptmann! – mutogatták az anyák áhítatos tisztelettel a nagy banditát karon ülő gyermekeiknek, s olyanok is voltak, akik napokig ácsorogtak, hogy egy óvatlan pillanatban autogramok kaphassanak Hauptmanntól. Mindezt az őrületet megtetézte most a flemingtoni községi tanács egyik tagja. A zseniális városatya azt a javaslatot terjesztette a tanács elé, hogy a község főutcáját nevezzék el Hauptmannról. A javaslat indoklása szerint Hauptmann neve elválaszthatatlanul összeforrott a község életével, s egyébként is, a szenzációs bűnper következtében felvirágzott forgalom kétmillió dollár jövedelmet hajtott a községnek. Nincs kizárva, hogy a hálás községi tanács elfogadja a városatya indítványát, s akkor nemsokára Hauptmann urcán sétálnak a jó flemingtoni polgárok. Ha így fejlődik a dolog, megérjük, hogy mint egykor Homéroszért, két város fog versengeni Hauptmannért is.
Csodálkozik-e még ezek után valaki, ha akadnak jeles emberek, akik nem tartanak igényt a dicsőségre, lemondanak arról is, hogy róluk utcát nevezzenek el, s az „odi profanum vulgus” jelszavával gőgösen és némi jogos keserűséggel néznek el a ferde ízlésű, ostoba tömeg fölött…
(Megjelent a Keleti Újság 1935. évi 34. számában.)
(Egy írás a máig dúló vitáról,
hogy talán nem is Hauptann volt a gyilkos…)
