Az első levél családjának Abafájáról
Dsida Jenő 1928 novemberétől 1929 júniusáig házitanító volt Abafáján a báró Huszár családnál. A képeslapon a család kastélya látható. (Lisztóczky László Emlékezések városában című kötetéből.)
Ezen az oldalon és a következőn a kastélyból családjának írt leveleiből olvashatnak.
Abafája, 928. nov. 19. hétfő
Drága jó kicsi család!
Talán szárazabb lesz ez a levelem, mint ahogyan a szívem diktálná, de annyi-annyi sok mindent kell leírnom, hogy igazán sietnem kell vele, hogy lehetőleg tizenegy óra előtt befejezzem. Most tíz óra este és álmos vagyok, mert korán keltem.
Ma délelőtt fejeztem be a szobám berendezését és most igen kellemesnek érzem, jól esik benne lenni. Nagyon csodálkozni fognak Mamuskáék, ha megtudják, hogy egy szép kicsike szobát választottam magamnak a kastély földszintjén, mely távolról sem hasonlít a többi komor teremhez. Mindössze három méter széles, öt és félméter hosszú és fehérre, hófehérre van meszelve. Szép súrolt deszka a padlója, akár egy kicsi falusi házikónak. Két nap alatt kitapasztaltam s meggyőződtem róla, hogy száraz, napos, egészséges kis szoba. Levegője van elég, mert majdnem öt méter magas és egy hatalmas, két méter széles, három méter magas ablak van rajta, mely a park legszebb részére, a fenyvessel kerített fősétányra néz, szembe a tóval és messze gyönyörű hegyekkel. Az első reggelem (vasárnap), csodaszép volt. Fél nyolckor keltett fel a komornyik és ott künn, mikor felhúztam a függönyt, már derengett. Hamar felöltöztem s kimentem a parkba. Csupa harmat volt minden, csillogtak a fenyők, messze zúgott a szökőkút és egészen piros volt a nap, amikor felkelt. Több, mint egy órát sétáltam a miséig, melyen ministráltam és áldoztam.
A szobámban nincs légfűtés, de megtudtam, hogy a báróné, a fiúk és lányok hálószobájában sincs, mert éjszakára nem egészséges. Helyette van egy boszorkányosan fűtő öreg, Mózes-kandallóm, húsz drb. fával két napig lehet fűteni benne a legnagyobb hidegben is. Tegnap este fél nyolckor tettem rá három darabot és ma reggel, amikor kinyitottam, még tele volt parázzsal. Szinte hihetetlen.
A klozett két lépés, a komornyik lakása kb. tíz lépés és a mellékfeljárat közvetlenül a szobám ajtaja mellett kanyarodik fel az emeletre. Egyetlen hátránya a szobámnak, hogy nem lehet belőle csengetni a komornyiknak. Ezzel szemben a kiáltást meghallja, mert közel van. A személyzet különben úgy működik körülöttem, mint egy gépezet, általában pontos minden és nagy a rend.
A szobám bútorzata is nagyon egyszerű, de jó is, mert nem szeretem a fölösleges bútorokat körülöttem, melyek csak a helyet foglalják. Ágyam fából van, nagy és ruganyos Kényelmi szempontból van még egy vörös bőrfotelem. A szekrény is nagy, egyik oldala fogasos a ruhák szárára, másik oldala rekeszes a fehérneműknek. Minden elfér kényelmesen. Csináltam egy leltárt összes holmimról és belül kiszegeztem a szekrény ajtajára. Éjjeli szekrényem fiókjában tartom a házi patikát, azon kívül egy a Mamuska fényképét tartja s egy kis asztali lámpát, melynek van éjszakára egy nagyon sötétzöld ernyője. Ezt égetem egész éjjel, éppen alig derengő világosságot ad.
Egy kicsi könyvespolcon állnak a könyveim katonás sorrendben; a mosdóm olyan, mint az otthoni a konyhában, csak új. Van egy biedermeier stílusú faragott asztalom, de holnapra már kicseréltetem egy szép kis íróasztallal, mely sokfiókos és kényelmes.
A következő papír első oldalára lerajzolom az egész szobát, amint van, tehát tessék idenézni:
Az ablakon kívül zsalu van, a két tábla között pedig vastag ún. ablakmatrac, lószőrrel bélelve. A falak körülbelül másfél-két méter vastagok. De kell is mindez, mert nagy hidegek lesznek. Ma reggel már –3 fok volt a hideg, minden be volt fagyva. Vajon ott is?
Tegnap éjjel jól aludtam, tegnapelőtt azonban alig hunytam le a szemem. Kifárasztott a bosszús, lassú utazás, meg rosszat is álmodtam, és arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Bizonyára az a sok sírás tört ki belőlem, amit délután és útközben elfojtottam.
A fogaim még jól viselkednek. Étvágyam kitűnő, a koszt elsőrangú, újabban behozták a fél nyolcas reggelit és délelőtt a tízórait is. A menüről majd később írok, ha többet tapasztaltam.
A fiúk szerencsésen megbuktak a pótvizsgán is. Ismételniök kellene a negyediket, de a báróné nem nyugszik bele a históriába, pár nap múlva utazik Debrecenbe is, meg akarja semmisíteni a vizsgát és decemberre új javítóvizsgát tűzetni matematikából és latinból. Amellett pedig júniusra az ötödikből is készülni. Amíg biztosat nem fog írni a báróné majd, csak a matematikát és a latint tanuljuk. Tekintettel azonban az idő előrehaladott voltára, igen sokat kell tanulniok. Reggel nyolctól tízig tanítom őket, akkor a feladott leckét tanulják, de nekem is jelen kell elennem tizenkettőig. Közben én is tanulhatok. Tizenkettőtől egyig sétaidő a parkban, azután ebéd. A délutánom szabad egészen fél ötig, akkor hatig tanítom őket, mikor is átveszi őket a francia kisasszony. Attól kezdve vacsoráig újra szabadom van. Vacsora eltart fél kilencig, akkor félóra beszélgetés, és mindenki a szobájába megy, kivéve azokat, akik rádióznak. (A báróné minden éjjel éjfél felé fekszik le, és reggel hatkor kel.) Így hát az én időm elég kevés ahhoz, hogy mindennel foglalkozzam, amivel akartam, sőt talán komoly tanuláshoz is túlságosan szétforgácsolt. Néhány napon belül megválik.
A francia mademoiselle-lel szemben nehéz helyzetben vagyok. Mondtam neki, hogy beszélgessünk franciául és németül, azt felelte, hogy ritkán találkozunk ahhoz, hogy beszélgetéssel sokat tanulja, de vegyek részt én is, valahányszor a fiúknak órát ad. Olyan következetes állhatatossággal hív, hogy félek: valami nagy summa honoráriumot fog felszámítani nekem tandíj címen. Azért még nem is mentem órára (időm sincs, ha magam is tanulni akarok), még gondolkodom. Mit csináljak? Persze lehetne tisztázni az ügyet a kisasszonnyal, csakhogy ahhoz igen kevéssé bírom a francia és német nyelvet, hogysem ilyen kényes ügyet diplomatikusan és finoman letárgyalhassak. Ő pedig egy mukkot sem tud magyarul.
A fiúkkal szórakozás közben románul beszélek, tudnak egy kicsit és meg akarják tanulni.
A báróné adja örökké a zordat és szigorút, de ahogy látom, végeredményen túlságosan is jószívű és utánaenged a csemetéinek. Legjobb barátságban a kis Erzsébet baronesszel vagyok, jelenleg 8 éves, és két szamár boldog tulajdonosa. Az egyik szamáron ma sétaidőben egy órát lovagoltam, felséges szórakozás megugratni a csökönyös fülest. Majdnem a földig lóg le a lábam.
A hagymakúrával egy kis baj van. Ugyanis a konyha igen messze van, a hátsó épületben, ahová a komornyik nem jár, hagymája neki nincs. Nekem meg nem áll módomban az ügy felől mással tárgyalni. De azért erősen ígérem, hogy még a holnapi nap folyamán megoldást fogok keresni mindenáron. Tessék nyugodt lenni.
Holnap szeretnék a tanulásnak is komolyan nekilátni.
Otthonról igen szeretnék valami postát kapni, hosszabb levelet, amelyben Mamuskáék is beszámolnak, hogy mi minden történt ott azóta. Hisz annyi dolog volt félben, amikor eljöttem. Hát Mamuskáék hogy vannak? Tanul-e Ackó? Sokkal csöndesebb-e a ház, mióta nem zajongok? Hát a spórolás? Mi hír Bodeáék körül?
Hosszú levelet kérek. Kell az embernek valami otthoni. Mert alapjában véve borzasztó élet így ez az élet. Csupa fajankók közt egész nap, sehol egy értelmes lény, aki törődnék az emberrel. Csend van. Ha vége a tanításnak, jön-megy az ember, tanul vagy olvas, csend, ha kimegy a parkba: a parkban is csend, a termekben is csend. Irtózatosan egyedül van az ember. Most még valószínűtlennek látom, hogy sokáig kibírjam ezt. Hat óra felé hallgattam gyönyörű cigányzenét Budapestről, az pár kellemes pillanat volt.
Mikor igen elkeseredek, kezembe veszem a Mamuska kis képét, nézem, nézem, aztán… – de olyan bátorítóan, vidáman néz az emberre, hogy nagyon jólesik.
Mit ér, hogy kellemes a kicsi szobám, ha egyszer senki se látja? Legalább egyszer kukkantanának be Mamuskáék ide, hogy mit szólnak hozzá.
No de ne keseregjünk, nem használ. Meg már késő is van nagyon. Mindjárt fél tizenkettő. Aludni kell. Most vagy 4–5 napig nem írok levelet, mert nagyon sok időt vesz el s be van osztva. Legfeljebb egy-egy lev.lapot.
Jó éjszakát Mamuskának, jó éjszakát Tatyukának, jó éjszakát Ackónak. Tízezer puszi, szép álmokat. D! J! Kr.
Pityu
