Barátok, kortársak írásai
Dsida halála után

Weöres Sándor

Dsida Jenő emlékének

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.

Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.
Csonkán is rege-kincs a Tiéd – – de kivánhat a lélek

porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,

Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

(Kelet Népe, 1938. szeptember)

Tompa László: A beteg Dsida Jenőhöz

[…] a vers mostani közlése már csak az idősebb testvér koszorúja lehet, amelyet könnyes szívvel tesz le fiatalabb testvérének korai sírdombjára.

Krenner Miklós: A költő halála

[…] ebben a borzasztó elesettségünkben sem teszünk egyetlen érdemest sem a kellő időben, a kellő helyére.

Szerb Antal: Dsida Jenő

Nagyon félt a megöregedéstől, egyik költeményében (Harminc év közelében) borzadva veszi észre, hogyan sokasodnak a tárgyak körülötte, és alattomosan szövik lelke szárnyai köré szálaikat.

Szabó T. Attila: Dsida Jenő

[…] még nem is láthatta rövid életű munkájának ízes gyümölcseit, és máris virágokat kellett ültetni az egyetlen, komoly újságíró-nyelvművelő sírjára.

Molter Károly: Költő, semmi más

Lehet, hibáztam vele szemben, amikor grádicsokat raktam fiatal verslábai elé, hogy előbb költősiheder az ember, majd jó költő s csak végül lesz, kellő szenvedések után, nagy költő belőle.

Szemlér Ferenc: Dsida Jenő

[…] fejcsóválással, figyelmeztetéssel mit sem törődve élvezte a feketekávét és az éjszakát. Talán érezte, hogy neki gyorsan kell élnie, gyorsabban, mint másoknak.

Kiss Jenő: Találkozásaim Dsida Jenővel

Tanúja voltam annak az időszakának, amikor elnyűtten az idegölő munkától, évekig egyetlen verset sem publikált, hogy aztán újra berobbanjon az irodalomba A tó tavaszi énekével.