Levelek

Abafája, 1929. január 15.

Kedves Szerkesztő Úr!

„Leselkedő magány” című könyvemről még májusban jelent meg recenzió a Brassói Lapokban. Az a cikk végtelenül jólesett nekem, mert tele volt megértéssel és szeretettel. S azt a cikket a Szerkesztő Úr írta. Az ilyesmiért nem szokás köszönetet elfogadni, én azonban mégis megkockáztatom, hogy megköszönjem: a Molter Károly cikkével egyetemben nagyot lendített rajtam, ha ugyan én – bármilyen lendülésre képes vagyok.

Egy éven át szerkesztettem a Pásztortűzet, az ott dúló bal- és jobboldali harcok azonban valósággal két malomkő közé szorítottak. Rettenetes sokat verekedtem, s mert sajnos, túlságosan szenzibilis vagyok, valósággal a hányásig undorodva, menekültem onnan. Egyévi szabadságot kértem és kaptam a laptól (azt hiszem, igen szívesen megadták azért az élvezetért, hogy ne lássanak, no meg erre az időre fizetést se kértem). Finta Zoltán kolléga vette át most a Pásztortűzet, de meg vagyok győződve, hogy Gyallay úrék benne is törököt fogtak.

Most itt élek Abafáján, báró Huszáréknál nevelősködöm. Pihenek, igyekszem minél kevesebbet hallani Kolozsvár felől, s üres óráimban jogi tanulmányaimat folytatom.

Itt véghetetlen szellemi restség közepette élek, de ha már nincs műveltség és művészet, legalább félműveltség és dilettantizmus sincs. De van egyéb…

Igen nehéz anyagi viszonyok között vagyok, s rám férne egy kis honorárium. Azért küldöm, a Szerkesztő Úrra bízva, néhány mellékelt írásomat a Brassói Lapok számára, avval a kéréssel, hogy a kiutalt honoráriumot lehetőleg azonnal szíveskedjenek hozzám juttatni ide, falusi címemre.

Alkalmatlankodásomért, Szerkesztő Úr, szíves bocsánatát kérve vagyok, tisztelettel és szeretettel híve:

Dsida Jenő