További levelek

+. Abafája, 1929. január 6

Drága kicsi Mamuskám, Tatyukám és Ackókám!

Elhatároztam, hogy nem írok levelet addig, amíg otthonról legalább az első levelet meg nem kapom, de unalmas ez a vasárnap-délután és olyan jó írni, mintha csak elbeszélgetne az ember.

Érthetetlen, hogy már szerdán eljöttem és azóta egy sort sem kapok otthonról, bár egy lapot. De ismerem már a postát és igen szeretném annak a terhére írni ezt a levélhiányt is. Mert olyan rossz sok levélben és lapon kérdezni egymás után, hogy mi hír, mi újság és semmi, de semmi választ se kapni. Ha pénteken írtak volna Mamuskáék, a mai postával azt is meg kellett volna kapnom. Merem hinni és bízni benne, hogy semmi baj nem történt és az egészség is megfelelő - legalább abban a mértékben megfelelő, amennyire a hétköznapok apró és szakadatlan nyomorúságai között lehet és lenni szokott.

Hála Istennek, nekem nincs semmi bajom, hülésemet teljességgel kihevertem, már semmi nyoma. Még annak a hűvöskés autóbusz-útnak sem lett semmi rossz eredménye.

Az eső szakadatlanul esik. Vagy esetlenül szakad. Se vége, se hossza.

Holnapra vendég érkezik a kastélyba. A két Haller-komtessz. Erdély összes mágnás-családait sorra látogatják, ide Vécsről jönnek, holnap délelőtt 11 órakor. Állítólag igen képzett, szép és szellemes leányok, az egyik 19, a másik 22 éves. Valószínűleg csütörtökig maradnak itt.

Egyébként olyan borzasztó egyhangú minden, semmi, de semmi érdekeset nem tudok írni. Sportallűrjeim miatt ne aggódjék Mamuska, mert már hetek óta se lovaglás, se vadászat, se korcsolya, se ródli… (Nekem mindez azelőtt se volt.) Csak eső, unalom és néha rádió. No, meg gyerekzsivaj. De attól el lehet menekülni meszeltfalú kis szobámba és lehet levelet írni haza.

Bánt nagyon, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudok napi 5 óránál többet tanulni, az pedig a jelen esetben nevetséges, de majd csak megsegít a jó Isten.

Olyan jó lenne, ha Mamuskáék legalább is főnyereménysikerről írnának levelükben. Vagy valamit, aminek örülni tudnék.

A hétköznapok még csak eltelnek, de a vasárnapok igen rosszak. Karácsonykor úgy kiszórakozta magát itt mindenki, hogy most fáradt és csöndes a ház. Odakünn szürkül, egyre szürkül. Tessenek várni, meggyújtom a lámpát…

Édes kicsi Mamuskám, nagyon-nagyon kell vigyáznia az egészségére, különösen az útlevél-szekatúra aggaszt. Szerdán még együtt voltunk s hogy elszakadtunk, egyetlen szó hír se otthonról. Evvel az egész levelet tele tudnám síránkozni. Nekem ez a második levelem, azonkívül összesen három lapom is ment. (A gyomrom is rendesen.)

Mamuskáék most ülnek le uzsonnázni, bizonyára Tinti is kap valamit, hízeleg és benéz az ablakon. Mikor itt van az ember, mindaz olyan hihetetlenül távoli, mintha nagyon régen lett volna. Pedig kétórai autóút az egész.

Hát jó étvágyat kívánok az uzsonnához. Az enyém már megvolt. Vajjon holnap jön-e levél?…

Sok forró-forró csókot küld pici Mamuskának, pici Tatyukának, pici Ackókának.

Pityu

D! a J! Kr! *

 

Úgy látszik, egér került a szobámba; ha csendben ülök sokáig, motoszkál és rágcsál valamit a kályha mögött. Holnap szólok a komornyiknak, hogy fogja meg.

 

* Dícsértessék a Jézus Krisztus!

+. Abafája, 929. febr. 25.

Drága Mamuskám, Tatyukám, Ackókám!

Csak pár szót, mert olyan iszonyú fejfájásom van, hogy semmit se látok. Zsúfolt autóbusszal (18-án) 1/2 9-re értünk Régenbe: a kocsi várt. Erős gázömlés és füst volt a kocsiban: félek, hogy egy kis gázmérgezést kaptam, mert még most is erősen keveredik a gyomrom s ilyen fejfájásom még életemben nem volt.

A Murvay itt talált levele sem volt alkalmas arra, hogy jobb hangulatot keltsen bennem. Egyelőre minden kommentár nélkül küldöm, – majd, ha jobban leszek, írok a dolgokról… Igen-igen szomorú dolog ez és valahogy előre megéreztem.

Tatyuka el ne felejtsen s Mamuska sem a katonai dolgomban eljárni, mert borzasztó dolog lenne áprilisban kétszer utaznom Szatmárra. Kihallgatásom és vizsgáim úgy is kb. egy időre esik.

A báróné még nincs itthon.

A mellékelt lev. lapot a Püspöktől kaptam. Többet nem tudok írni, mert szétreped a fejem.

D! a J! Kr! Jó éjszakát kívánok.

Szép álmokat. Millió puszi Mindenkinek

Pityutól.

Fejfájás nélkül, „frissen” ébredtem, „kipattantam” az ágyból s már fel is vagyok öltözködve. A Murvay levelét újra elolvastam, mert meg voltam győződve, hogy csak álmodtam az éjjel. Ha Mamuska olyan egészségben lenne, azt mondanám, hogy azonnal meg kellene indítani az egyezséget. Este bőven írok erről.

Vásárhelyről meghívót kaptam Bissingen Erzsébet grófnőtől vasárnap estére teára. Bánffy, Szentimreiék is ott lesznek stb. Tehát mulatástól nincs mit félni, nyársatnyelt ügy lesz az egész.

Rossz kedvem van. Megyek órát adni.

 

D! a J! Kr! Ne keseredjék el, drága Mamuska! Minden úgy van jól, ahogyan van.

Millió puszi.

Abafája, 1929. febr. 26.

+. D! a J! Kr!

Drága kicsi Mamuskám, Tatyukám és Ackókám!

Lassanként újra belejövök az itteni életbe. Az elmulasztottakat pótlandó, ma vacsora után is adtam órát s így már elég későre jár. A fiúk várakozásomon felül tanultak s jóban vagyunk. Az orvosságaimat pontosan szedem.

Segítségemre jött a véletlen, a t.i. Logodetthy grófnő is betegeskedik s ő is szed valami pepsin-készítményt az asztalnál, s ezen felbátorodva és is inzsenírt könnyedén disznókodom az ebéd és vacsora folyamán. Már egészen be vagyok meszelve. A folyadékot is szedem ma háromszor, gyomromra eddig nem hat károsan, – az ablak közt tartom. – A báróné érkezéséről eleddig semmi hír. A Bissingen grófnő meghívása csodálatos hatást váltott ki az összes fräuleinokból, majd szétrepednek az irigységtől, de még a fiúknak is imponál. Janda már felkel naponta egy-egy órára. Én egész nap nem voltam künn, habár ma nagyon-nagyon keveset köhögtem, de a tegnapi gázmérgezés után (mert az volt), úgy érzem magam, mint egy nagy, csúnya lumpolás után s odakünn minden tizenöt-húszcentis víz alatt áll. Az este úgy éreztem magamat, mintha formálisan be lettem volna rúgva, minden forgott körülöttem, mikor az ágyba feküdtem, erőltetett a hányás, alig láttam s a fejfájás valósággal marcangolta az agyvelőmet. Reggelre elmúlt, csak nagy álmos, kidagadt szemű fáradtság maradt belőle.

Ami a C.F.R. peremet illeti, nem is szeretek beszélni róla, várom, hogy mint vélekedik Mamuska a dologról: erről okvetlenül, sürgősen tessék írni. A Laci levele olyan világos és részletes, hogy – azt hiszem, – kommentárt nem kell fűzni hozzá. Figyelni fogom a lapokat, hogy nem vágott-e bele az istennyila abba a gyalázatos szatmári törvényszékbe. És imádkozom, mert az a legkétségbeejtőbb gondolatban is megvígasztalja az embert. Ha tényleg lehetne egyezségben reménykedni, indoklásunk az lenne, hogy anyagilag s egészségileg már az áprilist se tudom kivárni, mikor itéletet hoznak. Elő lehetne adni, hogy számunkra mennyire biztos már az ügy, tisztán az én megesketésemről van szó a tételekre vonatkozólag s ha egyezkednek most, jobban jönnek ki, stb. Minden a jó Istentől, fellépéstől és összeköttetéstől függ. Ha Mamuskának olyan lenne az egészségi állapota, talán Stannál lehetne elkezdeni a kálvária-járást. De egészséget semmiért sem szabad kockára tenni.

Vizsgámról, katonai adómról, stb. stb. igen várok értesítést. Egyébként a hideg ráz, ha arra gondolok, hogy áprilisban két tárgyból vizsgáznom kell (amennyiben elbuktam, ami biztos) s kétszer kell Szatmárra utaznom. Szóval levelet kérek, levelet.

Most már fáradt vagyok, nem írok többet, szomorú is vagyok egy kicsit és levert. Mellékelten küldöm itt a „Székelyföld” egy példányát: rólam is tetszenek néhány szót találni benne. Jó lenne az amerikai magyar újsággal együtt eltenni az emlékek közé.

Szeretnék már egyszer boldogan lefeküdni, de olyan nyomasztó, sírásra ingerlő, nehéz napok járnak. Segítsen mindnyájunkat a jó Isten!

 

Mindenkinek sok-sok millió kézcsók, puszit küld s szép álmokat kíván

Pityu