Szegények karácsonyára

Sötét idők járnak fölöttünk,
a szív sötét, a szem komor,
amerre látunk, mindenütt csak
nyomor, nyomor, nyomor, nyomor…

Ki tartja még a régi jelszót,
hogy élni édes, élni jó?
A beteg föld nyitott sebére
vattaként hull a téli hó.

Kunyhókra hull, melyekben árván
guggol a tűzhely hidegen,
s lakóiknak nem kedves otthon,
de szörnyű, sivár, idegen.

Emberekről lerí az éhség,
a testük rongyokkal takart
s már szinte-szinte átkozódni
kezd, ki imádkozni akart…

Ó, hullj, szelíd hó, jöjj karácsony,
jöjj égi fényes, szép mese,
jöjj, fenyő, gyertya, csillagszóró,
szívünk a fény szerelmese.

Mesékre várunk, melyeket
el lehet hinni: mind igaz, –
csilingelő ezüstcsengőre,
amely vígasság és vigasz.

Figyeljetek hát: nem is régen
élt egy csodás, jó, kicsi szent.
Csodák történtek sírja mellett,
hová holtában lepihent.

Az arca szép volt, lelke még szebb, –
ó, sok-sok évszázadon át
megérzi még e föld lakója,
szűz lelke rózsaillatát.

Imáiban kegyes, szelíd volt,
tettében Jézusért merész.
Szegényt nem hagyott vígasz nélkül
Líziői kis szent Teréz.

Eljött közénk is most, ez estén,
kit a Szeretet Lelke hajt,
hogy elnémítsa, jóra váltsa
a zajt, a jajt, a földi bajt.

S ha kedvetek fel fog derülni
a szegény enyhülő baján,
gondoljátok meg: Ő jelent meg
a szegények karácsonyán.

Minden, mi itt van: csillogás,
nyugalommá vált félelem,
a karácsonyfa édes dísze,
cukor, liszt s minden élelem,

jó szó, szelídség, égi béke,
szeretetből kötött, puha
köntös a reszkető tagokra,
erős cipő, meleg ruha,

mind-mind a kis Szent adománya,
égből jött angyali követ
helyezte koldus asztalunkra:
Neki jár érte köszönet.

Az emberek csak eszközök
az égi irgalom kezén,
s minden tettük föl van jegyezve
az Isten aranylemezén.

Ha hálatelten gondolunk is
a jószívűekre, akik
adományokkal segítettek
s lelkükben irgalom lakik,

kik összeadtak sok-sok fillért,
ruhát, cipőt és kenyeret,
akiktől mind e számtalan
apró s nagy ajándék ered,

ha hálatelten gondolunk is
arra, ki földi jutalom
reménye nélkül gyűjtött-gyűjtött,
míg összegyűlt e szép halom,

ki sárba-hóba bandukolva
gyűjtötte a filléreket,
hogy ünnepet üljön ma este
a karácsonyi szeretet,

érdemüket meg nem dicsérjük,
nem fonunk nekik glóriát, –
kedves lelkük jutalmazását
Istenre bízzuk, aki lát,

Istenre, aki följegyezte
nemes szívük szép tetteit
és buzdítóul állította
eléjük égi szentjeit.

Ma, mikor szörnyű nyomorúság
arat a földön s a sírás,
kétszeresen kell megjegyeznünk,
amiket mond a Szentírás:

Ha egynek is a bús szegények
közül nyújtottatok vigaszt,
ital-vizet a szomjazónak,
bizony, Nekem tettétek azt.

Az Úr Jézus a földre szállott,
jászolban fekszik, mosolyog,
szívéből már csirázva indul
ezer megváltó nagy dolog.

A jószívek, kik adakoztak,
pásztorokként állják körül,
háromkirályként hullnak térdre
és a gyermek Jézus örül,

jobban örül, hogy van még bennünk
könnyet törölni akarat,
mintha elébe vittünk volna
tömjént, myrrhát és aranyat.

A zengedező angyalok közt
mosolyogva szemünkbe néz,
ki mindezt tette s így akarta:
Líziői kis Szent Teréz.

Boldog karácsony, csillagszórós,
adj boldogságot már nekünk!
A szegények karácsonyán
béke velünk! Béke velünk!