A műtét sikerült
A minap olvastam ezt az esetet:
Az egyik londoni szemklinika műtétet hajtott végre egy fiatalemberen, aki hároméves korától fogva vak volt. Emberekre, arcokra nem emlékezett, színekről nem volt fogalma.
A műtét sikerült, s a fiatalember visszanyerte látását.
De csaknem megőrült attól, amit látott. Arcát eltakarta kezével, és nyöszörgött a rémülettől. Amint később elmondta, ez volt életének legszörnyűbb csalódása. Az embereket szépeknek álmodta, frisseknek és fiataloknak. Arcukat úgy képzelte, hogy a szépség, harmónia, jóság és béke mennyei fényessége sugárzik róluk.
Ehelyett látott görbe lábú, pohos és kopasz embereket, ráncos arcokat, amelyeket eltorzított a kor, gond, bánat, bűn és betegség. Némelyik vonásairól a halálvágy sírt le, a másikéról a kéjvágy és kapzsiság. A szemek színtelenek voltak, és gonosz lángok lobogtak belőlük. A világ szürke és kopott a fantáziához képest, a szoba falai foltosak és repedezettek, a tárgyak fenyegetők.
Meg lehet őrülni ettől!
Volt idő, amikor én is vak voltam. A sötétből Mona Lisa mosolygott rám, és angyali szép volt az asszonyok arca. Barátaim hősök voltak, legendák alakjai.
De a műtét sikerült, és megláttam a ráncokat az arcokon, a gyűrődést a jellemeken, a gonoszságot a szemekben, a repedést az otthon falain. Találkoztam emberekkel, akik egyik kezükben tőrt, a másikban kalácsot vittek.
Az a londoni fiatalember elhatározta, hogy megtanul festeni és megörökíti azokat a mennyei alakokat, akiket boldog vakságában látott. Én szeretném elfelejteni az angyalokat, akik alázuhantak, s a hősöket, akik gyilkosokká lettek.
(Megjelent a Keleti Újság 1935. évi 113. számában.)
