A kaszabörtön, a disznóbőr,
a keresztrejtvény és egyebek
– Nyílt levél Markovits Rodionhoz –
Kolozsvár, 1932. augusztus 12.
Kedves Jakab! Ne haragudj, hogy nem nevezlek Rodionnak. Bármilyen szép és romantikus ez utóbbi, irodalom számára fölvett neved, sokkal bizalmasan, meghittebben elcseveghetünk így kettesben, ha mellőzzük az irodalmi pózokat. Sokkal családiasabb, tudod: Jakabnak ismertelek meg s engedd, hogy nekem az is maradj. A közönség tájékozottabb része így is rájön és visszaemlékezik! Te közöltél felhívást a volt szibériai hadifoglyokhoz, hogy gyűjtsék egybe emlékeiket számodra, te írtad és Hatvany Lajos pártfogásával te adtad ki a Szibériai Garnizont, melynek német kiadása – miután a fordító jobban tudott németül, mint te magyarul – igen szép könyvsikert aratott. Második műved, az Aranyvonat már kisiklott és lefordult a töltésről: nem nagyon vonta feléd az aranyakat. Csak emlékeztetőül jegyeztem meg ezt a közönség számára, ebben semmi szégyellnivaló nincs, Jakab. Olykor még írókkal is megeshetik…
Most abból az alkalomból zavarlak soraimmal, hogy Micsoda falu Vécs? Címen cikkecskét írtál az erdélyi írók marosvécsi találkozójáról. Egyik temesvári lapban jelent meg a cikk, ahol az elkártyázott honoráriumok után tiszteletre méltó szívósággal folytatod előbbi működésedet: riporteresedel, miután kialudtad rövid irodalmi kalandod mámorát. Napról napra sajnálatosan romló stílusodnak ebben a satnya kis hajtásában azokat a benyomásaidat közlöd a temesvári nyilvánossággal, melyeket három évvel ezelőtt gyűjtöttél magadnak a marosvécsi várkastélyról, annak gazdájáról, háznépéről és az erdélyi magyar írókról. Három évvel ezelőtt, mikor ötven évvel vállaidon,mint tehetséges kezdő, ragyogó arccal vonultál be az Erdélyi Helikon tagjainak sorba. Kissé különös volt ott látni téged, Jakab, a szegény Kuncz Aladár nemes és sudár alakja mellett. Áprily Lajos, Reményik Sándor és a művészet más lovagjai között, de hát édes istenem! – olyan tehetségesen indultál…
Cikked – ne haragudj, Jakab, de meg kell mondanom – csupa hányaveti gúnyolódás, ízetlen ötleteskedés. Amolyan kibichozzászólások a kávéházi jakhecek modorában.
Előre kell bocsátanom és hangsúlyoznom kell, hogy itt nem az Erdélyi Helikonról és nem Marosvécs szelleméről akarok vitázni veled, amelyekről talán lehetne vitázni, de nem veled. Ha támadtad volna, szidtad volna bármelyiket – ezt is megtehetted volna, ha több szellem volna benned –, egyetlen szavam sem lenne hozzád. Vannak irodalmi pártok, világnézetek, irodalmi szempontok, táborok, klikkek és meggyőződések. Az ő dolguk! Intézzék el vitáikat egymás között. Ezúttal teljesen kikapcsolom az Erdélyi Helikon s az egész erdélyi magyar irodalom kérdését levelemből.
Itt arról van szó, hogy nem vagy szobatiszta, kedves Jakab. Holmi negédes fölényeskedéssel hetet-havat összehordasz, kedves Jakab. Regéket mesélsz a várkastélyról, mélységes és sötét kaszabörtönökről, a folyosókon álló ősi páncélokról és Zrínyi-ruhás hajdúkról, mindezt a kártyaasztal mellől való szellemeskedés „gunyoros” hangján. Visszaélsz egy magyar főúr vendéglátó barátságával, sarlatánoknak és műkedvelőknek nevezed az erdélyi magyar írók összességét, akik baráti jobbot nyújtottak feléd. Szemérmetlenül hazudsz és kissé hitvány vagy, kedves Jakab.
A marosvécsi kastély
Öregszel és romlik az emlékezeted. Mert tudod, barátom, kis baj van azokkal a páncélokkal és Zrínyi-ruhás hajdúkkal. Azok nincsenek ott, lehet jó száz esztendeje. Romlik az emlékezeted, mert viszont sok mindent elfelejtettél megemlíteni, amiket most én írok ide neked, emlékeztetőül és felvilágosításul.
Például szót sem említesz arról, hogy te, aki most magasztos és lángoló demokráciával csúfolódol a bári és grófi kézszorításokon, milyen kínos feltűnést keltettél Marosvécsen – enyhe kifejezéssel élek –, kissé szervilis magatartásoddal. Az ott levő, igen rendes s normálisan, elfogulatlanul viselkedő emberek közt milyen kellemetlen és fölösleges volt a te sűrű hajbókolásod:
– Kegyelmes uram!…
Majd rossz, magyartalan hangsúllyal:
– Méltóságos uram!…
Kisvártatva, derékszögben meghajolva:
– Méltóságos Asszonyom!…
Ha jól emlékszem, ezeket a kifejezéseket egyedül te használtad ott. Mintha kis vidéki szatócsüzletben hajlongtál volna:
– Mit méltóztatik parancsolni? Kettőért sót, háromért paprikát, ötért regényt?…
Az is te voltál, aki mély lovagi hódolattal nyújtottad át a Ház Asszonyának arcképeddel ellátott művedet, melyet felvilágosultságod perverz fitogtatásával és a szatmári rabbi komoly intelmei ellenére pont – disznóbőrbe köttettél erre az alkalomra. Te voltál az is, aki a kastély emlékkönyvébe olyan ömledező, áradozó sorokat írtál a feledhetetlen marosvécsi napokról, hogy ma is elpirul, aki elolvassa.
Az is te voltál, aki ötpercenként vetted elő duzzadó tárcádat, regényed óriási anyagi sikerét emlegetve, s az is te voltál, aki a nagy társalgó szobában senkit sem engedtél szóhoz jutni, mert három napon keresztül mesélted másfél évvel azelőtt megjelent regényed tartalmát. Hiába, no, nagyon tetszett neked az a regény!
Summa summárum: csúnyán visszaéltél a vendéglátó barátsággal, ó Jakab! Ez sem volt ízléses dolog és sem magyarhoz, sem művészhez, sem becsületes emberhez nem illett. Fölháborodhatnánk rajtad, s ha jelenléteddel gyakran juttatnád eszünkbe magadat, talán kapnál is egy-két fricskát az orrodra. De messze vagy, szegény Jakab. És tudjuk, hogy van egy főszerkesztőd, aki előtt most éppúgy hajlongsz, mint egykor Marosvécsen, s aki haragszik a Helikonra. Azt hited, hogy ez a cikk használ riporteri karrierednek. Előre sajnálunk – őszinte megbocsátással –, hogy mekkorát fogsz csalódni, mikor dicséret helyett onnan is dorgálást kapsz. Mert bizonyára a főszerkesztő úr sem így képzelte írásbeli dolgozatodat.
Zárom soraimat. Isten veled, Jakab, többet nem háborgatlak. Befejezésül még azt a kérdést sem tesszük fel magunknak, hogy vajon melyik arculatod az igazi: az egykor hajlongó, szemforgató és szükségtelenül alázatos, vagy a mostani fintorgó, kaján, mosdatlan és nyelvöltögető? Talán egyik sem? Vagy mind a kettő? Ennek a rejtvénynek megfejtésével csak akkor fárasztanánk magunkat, ha két arculatod közül valamelyik kedves és rokonszenves volna. Így az olvasóra bízzuk: hátha érdekli ez az újfajta keresztrejtvény. Próbáld meg, hirdess pályázatot! A helyesen megfejtők között ki lehetne sorsolni az Aranyvonat raktáron levő példányait…
(Megjelent az Erdélyi Lapok-ban 1932. augusztus 20-án.)
