Magyar karaván Itálián keresztül
A fasiszta kiállítás termeiben
Délután ismét autókárok álltak rendelkezésünkre. Felmentünk a Pincióra. Gyönyörű kilátás. Villa Borghese, Trinità dei Monti. Onnan át Róma másik oldalára: a Gianicolóra. Útközben megtekintettük a Pantheont Rafael síremlékével, és fél órát töltöttünk a San Pietro in Vincoli templomban II. Gyula síremléke mellett. Végre szemben előttünk a hatalmas Michelangelo-szoborral, a Mózessel. A gyönyörű arányú, iszonyú erőt kifejező alkotás előtt földbe gyökerezik az ember lába. Aki sokáig nézi ezt a szobrot, megérti, hogy miért kiáltott fel Michelangelo, amikor befejezte Mózesét:
– Adesso parla!… Most aztán beszélj!
Valóban úgy éreztem, hogy cseppet sem csodálkoznám, ha a Mózes hirtelen megszólalna mély és félelmesen dörgő hangon. Mert alig lehet elhinni, hogy az a szobor nem él…
* * *
Még valamit nem szabad elfelejtenem, ami bizonyára érdekli olvasóinkat. Rómában tartózkodásunk alatt volt nyitva a nagy fasiszta kiállítás. A Mostra della Rivoluzione Fascista. Azt is megnéztük.
A Via Nazionale-n áll a kiállítás grandiózus palotája. Magas, sima vörösbarna falak, lapos tető. A kapuk előtt magas lépcsősor, rajta állig fegyverezett fasiszta őrség. Az épület homlokzatán, jobb és bal oldalon két óriási dőlt kereszt, a fascio lámpákkal kivilágított jelvénye. Földtől jóval a lapos tető fölé fut négy pillérszerű fekete, hosszú téglalap, ami által jellegzetesen modern külsőt nyer az egész épület.
Belépti díj fejenként három líra. A környékbeli utcákban is valósággal hömpölyög az emberáradat a kiállítás felé. Az előcsarnok zsúfolva. Óriási az érdeklődés. Nemcsak Olaszország más városaiból, hanem külföldről is töméntelen ember jött Rómába csupán azért, hogy megnézze a nagyszabású fasiszta kiállítást.
Külön cikket, sőt cikksorozatot érdemelne ez a kiállítás, amelynek minden terme kitűnő propaganda-eszközökkel, sőt igazi művészettel áll a fasizmus dicsőítésének szolgálatában. Sajnos, hely hiányában mindössze néhány mondatban rajzolhatom meg a benyomást, amelyet a kiállítás termei tettek ránk.
Gyakran a monstruozitásig menő arányok mindenütt. A Reine Sachlichkeit merevsége, a kubizmus mértani pontossága. Drótsövényből emberalak, egész emeletes falnagyságban egyetlen óriási puska-relief. A Gazetta del Popolo és a Popolo d'Italia hat-hétméteresre nagyított oldalai. Háborús emlékek, diadalmi zászlók. A harctéren elesettek arcképei és névsora. Szimbolikus, szinte irracionálisan egyszerű propaganda-szobrok. (Egyik sarokban óriási, ormótlan szögletes emberalak görnyed, hátán a mennyezetig érő sziklatömbök. A sziklára jelszavak írva, amelyek – a fasizmus szerint – megnyomorították az olasz népet: demokrácia stb.) Nagy feliratok: Non contro il proletariato, ma contro il bolsevismo! Nem a proletariátus, hanem a bolsevizmus ellen!
A kétemeletes kiállítási palota helyiségeiben helyet kapott az egész 1914 óta folyó olasz politika és történelem. A világháború minden eseménye megörökítve újságokban, képekben, kéziratokban, hadiszerekben, szobrokban stb. A fasizmus első napjainak apoteózisa. A nápolyi gyűlés.
És minden teremben: Mussolini kemény arca, összeszorított ökle, óriásira nagyított alakja.
Az egyik teremben nekünk, magyaroknak fájdalmas emlékre bukkantunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia gúny-gyászjelentésére. Fekete keretben áll: „1918 októberében, különböző népeinek nagy örömére, hosszú és gyógyíthatatlan betegség után, száztizennegyedik életévében megszűnt élni az Osztrák-Magyar Impérium a barbarizmus utolsó sziklavára, a Sötét Középkor végső menedéke.” A szidalmak egész özöne után aláírva: „Wilson & Co, temetkezési vállalat.”
Mekkorát fordult az idő azóta! Most ha bemutatkozunk a jó taliánnak, mosolyogva nyújtja kezét:
– Ah, ungherese! Buon amico!… (Ah, magyar, jó barát!), és rázza, rázza nagy barátsággal kezünket.
Az egész kiállítás inkább valami merev germán szellemet tükrözött, mint olaszt. Vagy csak annak tűnt fel úgy, aki a Belvedere szobrai közül lépett a szögletes épületbe?…
